Mi közöm hozzá? | Gergely Litkai | TEDxBudapestSalon

Jogász, az ELTE jogi karán végzett, gimnáziumi tanulmányait a budapesti Eötvös József Gimnáziumban végezte. Humorista, a Dumaszínház művészeti vezetője és egyik alapítója, aki a Comedy Central Magyarország csatorna elindulásakor annak főszerkesztőjeként dolgozott. A legfiatalabb Karinthy-gyűrű tulajdonos volt, amikor megkapta a Magyar Rádió elismerését. Fontos szerepet játszott a többszörös Golden Blog nyertes hircsarda.hu álhírportál elindításában, több sorozat írója és kreatív producere volt (Munkaügyek, Fapad, Tóth János). Ott volt az Esti Showder indulásánál íróként, ötletemberként és a Showder Klub első szerkesztőjeként. Élete a humor, és olyan időszakban él, amikor ez hatással van sok ember életére. ogász, az ELTE jogi karán végzett, gimnáziumi tanulmányait a budapesti Eötvös József Gimnáziumban végezte. Humorista, a Dumaszínház művészeti vezetője és egyik alapítója, aki a Comedy Central Magyarország csatorna elindulásakor annak főszerkesztőjeként dolgozott. A legfiatalabb Karinthy-gyűrű tulajdonos volt, amikor megkapta a Magyar Rádió elismerését. Fontos szerepet játszott a többszörös Golden Blog nyertes hircsarda.hu álhírportál elindításában, több sorozat írója és kreatív producere volt (Munkaügyek, Fapad, Tóth János). Ott volt az Esti Showder indulásánál íróként, ötletemberként és a Showder Klub első szerkesztőjeként. Élete a humor, és olyan időszakban él, amikor ez hatással van sok ember életére. This talk was given at a TEDx event using the TED conference format but independently organized by a local community. Learn more at www.ted.com/tedx

Letöltés

Megtekintés
138,971

Megjegyzés

  • Ez egy lakossági tájékoztató?

    Digit AcEDigit AcE2 hónapja
  • Nincs klimavaltozas

    levente Demeterlevente Demeter3 hónapja
  • Az hogy erről a témáról ez a vásári bohóc beszél, ahelyett, hogy szilveszteri műsort meg rádiókabarét csinálna, elárul sokmindent az egész témáról, illetve a klímanarratíváról. Nem mondott semmi érdemlegeset, csak hogy rossz lesz és ne hárítsd a felelősséget, hogy semmi közöm hozzá. Köszönjük, Emese(Vagyis Gergely) Ennyit én is tudok, hogy "Ki fogunk halni és hú de rossz lesz" Éli a felső középosztály életét, repked a világban, jobbra balra, fogyaszt 10x annyit, mint egy magam fajta proli, és itt okoskodik, vagyis még annak se nevezhető, amit csinál.

    Peter KissPeter Kiss4 hónapja
  • Litkai is képmutató. Ő is, a humorista társai nagyon sokat beszélnek arról mennyit repkednek egy évben. És akkor megint a csórókra kell ráterhelni ezt a lelkiismeret furdalást. Én is ellene vagyok a repkedésnek de olyan szájából szeretném hallani aki nem repked. Egy szaros focimeccsért vagy koncenrtért kimenni... külföldre. Azon kívül amíg a nagy gazdasági tényezők nem változtatnak addig felesleges egy szót is ejteni róla. Az a fogyatékos kiscsaj is ide oda repkedett és gyorskaját evett... Gréta. A kisembert kell frusztrálni. 😂😂😂

    Bettilein 1Bettilein 15 hónapja
  • Még mindig szar vagy

    zsolt nagyzsolt nagy6 hónapja
  • 10/10! :)

    AvGamerAvGamer9 hónapja
  • Ennél komolyabb humort még nem hallottam.

    Sándor PappSándor Papp9 hónapja
  • Amugy is túl sok a hülye, én már várom a Mad Max világot...

    HUNdAntaeHUNdAntaeÉvvel
  • -Nezzuk meg az orient expresszes filmet! -Jo jo, csak hadd fejezzem be ezt a ted talkot. -Damn

    Péter BudaváriPéter BudaváriÉvvel
  • Tumorista - rák end roll!

    istvan burjanistvan burjanÉvvel
  • Humorisztikusan jó, tudományosan kidolgozatlan, de ez pont belefér még a parizeres zsömlébe.

    istvan burjanistvan burjanÉvvel
  • Rendeltem Kínából napelemeket.... 4 ből 3 tönkrement egy fél éven belül... De kurvára környezetbarátnak éreztem magam!

    The B1 66-ERThe B1 66-ERÉvvel
    • @The B1 66-ER Asszem az utolsó mondatoddal tejesen egyetértek. :D

      Lívia TóthLívia TóthÉvvel
    • ​@Lívia Tóth Hát más ne járjon így... De milyen abszurd hogy a "környezetvédő" termék nagyobb szennyezést okoz mint gondolnánk. De sajnos olcsóbban lehet kínából postázni M.o.-ra mint Budapestről vidékre... Pedig a magyar posta hozza ki a csomagot! Szóval mindez máshogy lenne ha ottfönt rendesen-hatékonyan-ésszerűen állítanák be a dolgokat.

      The B1 66-ERThe B1 66-ERÉvvel
    • Azzal, amit tettél, a második legnagyobb baj meg az, hogy mire idejöttek a k.szar napelemeid, addig is mekkora környezeti terhelést okoztak. :( Sajnálom, hogy így jártál, de tényleg vannak olyan dolgok, amiben nem éri meg spórolni, pláne bízni a kínaiakban.

      Lívia TóthLívia TóthÉvvel
  • 30 éve hallottam először erről, épp ideje már, hogy tegyünk valamit ellene

    Erika MészárosErika MészárosÉvvel
  • Imádás van. Legjobb.

    Marta IrenMarta IrenÉvvel
  • Az a probléma hogy videó azzal nyit hogy többet érteni. Ehhez képest a többet hazudni műsor megy le. Nem ezt vártam. Amikor valaki egy félig már elszopkpdott nyalókáért adja el magát. Ja ez tényleg vicces valamilyen szinten.

    Zoltan VargaZoltan VargaÉvvel
  • Én spec falra mászom a humorától, de egy nagyon inteligens pasas! ilyen ted-es előadásokat szivesen hallgatnék tőle

    László BalázsLászló BalázsÉvvel
  • Besz@rás

    Tam KbrTam KbrÉvvel
  • Az isten poénhoz idézném Bödőcs frappáns megjegyzését: "Ha lenne isten, én hinnék benne!"

    L FL FÉvvel
    • Ejhademegmondtad ☺️

      Zoltán Attila PetiZoltán Attila PetiÉvvel
    • @Katalin Catchpolene Fister A logikus gondolkodás, kételkedés nélküli hit a vallássérültek ismertető jegye. Ha az volnék feltétlenül hinnék, de szerencsére nem vagyok az ...

      L FL FÉvvel
    • Akkor higgy

      Katalin Catchpolene FisterKatalin Catchpolene FisterÉvvel
  • * Jó lenne tisztában lenni vele (amiről Litkai egyetlen tisztességes szót sem szólt), hogy nagyjából két tábor van klímaváltozás témájában: (1) klímahiszterizálók, -pánikkeltők, -paráztatók, -alarmisták (2) klímarealisták * Az előbbi CO2 kizárólagos bűnbakká tételét harsogja, annak révén akar nyerészkedni (CO2-adó, -kvóta, dekarbonizáció, stb.) * Bár Al Gore-tól kezdve sokan szeretnek humorizálni a "laposföld-hívőséggel" (itthon Hetesi Zsolt-Bartholy Judit-Ferencz Orsolya meg most Litkai is), azért mindenki számoljon már utána, hogy hány MTA-tudós van, aki laposföld-hívő és hány klímarealista tudós. Lift Instinct blogom legutolsó hosszú posztjában bőven adok linkeket a témához. Amik tények és tényleg jelentős egyetértés van velük kapcsolatban klímahiszterizálók és klímarealisták között (én tudtommal) - Van klímaváltozás - Van globális felmelegedés (persze akad, aki szerint melegedési fázis után most globális hűlési fázis jön, de ez szerintem ignorálható, így első körben) - Van gyorsulóan(!) progresszív(!), azaz polinomiális, exponenciális jellegű CO2-(ekvivalens) koncentráció felfutás a légkörben. Relatíve nagyon gyorsan értük el a 415ppm-et, és nincs megállás egyelőre. - Van antropén-hányad a légköri CO2-ben: ez kimutatható izotópos vizsgálattal. 40-60% közötti számokat lehet olvasni erre a légköri antropogén CO2-hányadra. - A CO2 légkörben való tartózkodása átlagosan 100 év (50-200 év közötti számokat lehet olvasni, de láttam már konkrét 117 évet is leírva), miközben a légköri vízpára 10 naponként cserélődik. - A CO2 tényleg üvegházgáz, ahogy a metán és a vízgőz is. Ha nem maximált/telített az üvegházhatás, akkor mindenképpen növeli az üvegházhatást, "hőcsapda" révén. Innentől viszont rengetegfelé ágaznak el az érvek/vélemények: - A globális felmelegedés mérése/számszerűsítése nagyon problémás: mérések, átlagolások, városi hőszigetek etc. - A globális felmelegedés kritikusságának vitatása: van, aki 2 fok Celsius növekedésnél temeti az emberiséget (ezért a 1.5 fok a Párizsi Klímaszerződésben), van, aki szerint egy vénuszi jövőt is túl lehet élni. - A globális felmelegedés gyorsulásának vitatása. Az IPCC-s Mika János szerint is magyarázandó a többszöri stagnáló felmelegedés. - A globális felmelegedés projektálhatatlansága: +2 fok +18 fok közé esnek a projekciók. Nyilván beleesik a tényadat, de senki nem tudja jelenleg melyik, mikor. Amúgy a hosszútávú projektálhatatlanságot az IPCC is leírta már. Érdemes megnézni mennyi befuccsolt jóslás volt már eddig is (több helyen gyűjtik a neten, Lift Instinct blogom utolsó posztjában vannak linkek is). Ezek kizárólag pánikkeltésre voltak csak jók: Hansen, Sam Carana, Guy R. McPherson ontja a hülyeséget a témában, per a mai napig. - Klíma komplex-rendszer (nemlineáris dinamikai rendszer, determinisztikus káosszal). Eleve elvetélt kísérlet volt minden hosszútávú előrejelzés. - Nem modellezhető szükséges mértékben korrekten a klíma, jelenlegi tudásunk szerint. Validált kvantitatív modell nincs, a szimulációk gyengék és elégtelenek. - A legutolsó legfrissebb IPCC CMIP5 klímamodell is durván nagyon rossz, köze nincs a valósághoz. - A légköri CO2-vel nem együtt fut fel az üvegházhatás is, hanem úgynevezett telítési görbe mentén (magyar wikipédia szerint is). Márpedig ha valóban nincs üvegházhatás-többlet, akkor emiatt nincs felmelegedés-többlet se, értelemszerűen. Függetlenül az antropogén légköri CO2-hányadtól. - Nemhogy gyorsuló (bepörgően felfutó) felmelegedés, hanem gyorsuló üveghatás-növekedés sincs tehát. - Nem CO2 okozza a felmelegedést, mert dacára a növekvő légköri CO2-többletnek az üvegházhatás mértéke konstans(!), 61 év adatsora alapján (NOAA, 1948-2009), ami a Miskolczi modellből kieső TIOD=1.87. Ez annyit és csak annyit jelent, hogy légkördinamikai folyamatok pozitív és negatív visszacsatolásai révén egyensúlyi érték körül van a számszerűsített üvegházhatás (tökfüggetlenül ismét csak a légköri CO2 antropogén hányadától). Mindez viszont nem beszél semmit a légköri CO2-kiürülésről, tengerek savasodásáról, stb. - Csak egy (csupáncsak MTA/Zágoni Miklós által validált) kvantitatív fizikai klímamodell van, Miskolczi Ferenc légkörfizikusé, aki szerint az üvegházhatás konstans, TIOD=1.87. Minden más klímamodell csak brutális szórással bíró számítógépes szimuláció. Amivel az IPCC próbálkozott Stefan-Boltzmann törvény az harmatgyenge erölködés Miskolczi robosztus modelljéhez képest. - A CO2 jó és nem rossz, lásd fotószintézis és társai. A CO2(-ekvivalensek) természetes körforgás(ok) részei. - Nem a klímaváltozás a legnagyobb probléma, nincs ok pánikra. - Nagyon nehéz tenni mind a klímaváltozás ellen, mind a dekarbonizáció terén technikailag is, gazdaságilag is nagyon költséges (1-2 billió dollár Bill Gatesék szerint, itthon 50.200 milliárd forintos klímavédelmi tervvel állt elő Orbán a napokban (HVG), ami 2.5 év magyar költségvetési kiadási oldal, ha semmi másra nem költünk.) - A dekarbonizáció messze a legnagyobb pénzt igényli a legkisebb elérhető pozitív hatás mellett (Bjørn Lomborg). Több közvetlenebb, súlyosabb probléma van, sokkal kevesebb pénzből megoldhatóan. Csak klíma(változás) területén is.... (lásd városi hőszigetek problémája). - Miközben a klímahiszterizáció nyugati találmány (Al Gore), addig a nagy CO2-kibocsátó Kínát a probléma igen kevéssé hatja meg. Érdemes-e így a magyar humánszférát (nyugdíj,egészségügy,oktatás,kultúra) ilyen volumenű költéssel megterhelni éveken át, merül fel ismét a kérdés. Greta Thunberg is Davosban villog mostanság, nem Kínában. - Az IPCC inkább politikai, mint tudományos szervezet, ennek minden problémájával. - Rengeteg csaláson, visszaélésen volt kapható az IPCC (hokiütő, klímagate, hamis 97% komszenzus, védhetetlen publikálás-elgáncsolás, stb.) - Hamis és manipulatív a 97% meg 11.000 tudós konszenzusának eröltetése a tudományos igazsággal szemben. stb.

    Miklos MolnarMiklos MolnarÉvvel
    • @Palfi Csaba Amit írtam az laikus, leegyszerűsített, chit-chat színvonal. Csak az emlegetett, eredeti, angol nyelvű, végtelenségig tömörített, tudományos akadémiai szinvonalú Miskolczi-cikk önmagában 40 oldalas. Akinek 'sok' lenne, annak alternatívaként még mindig ott van Litkai, visszataszítóan humorizálgató, eredeti videója, a "forma győzelme a tartalom rovására" jeligére.

      Miklos MolnarMiklos MolnarÉvvel
    • Kisdoktori HUlabel-kommentben? Senki nem olvasta el. :D

      Palfi CsabaPalfi CsabaÉvvel
    • HUlabel-ra került frissen 2020.január 21-i dátummal "Globális klímaváltozás fizikusi szemmel. JÁNOSI IMRE MIKLÓS előadása", ahol a 30.percben az látszik, hogy az emberi "man-made" CO2 arány 11% (48 ppm). Márpedig Jánosi Imre Miklós NEM klímaszkeptikus, ráadásul fizikus, azaz Hetesi Zsolt féle figurák sem tudnak belekötni. Apropó kb. a fenti videó szinvonalán kéne a témáról beszélgetni érdemben, nem Litkai féle értelmetlen és degradáló poénkodással....

      Miklos MolnarMiklos MolnarÉvvel
  • Tök jó amikor egy alapjában véve tudatlan ember , aki a meglátásaiban ugyanúgy hisz, mint egy laposföldhívő beszél ilyesmiről. Nem a változás tényét tagadja senki, hanem az emberi hatás mértékét, és hogy egyáltalán mit kellene tenni ellene. Mert amit most a politikai szekták tesznek, pont azzal a szar stresszeléssel, amit a tudatlan, de humoros úr mond, az csak a saját politikai tőkéjük építéséhez jó. Semmilyen megoldást nem ad, ha látezik egyáltalán megoldás. Mert amit ez az egysejtű kínál: higgyél ebben és stresszeld szarrá magad. Miközben a világ nagyobb része szarik rá, te még jobban korlátozd magad.

    BucbucBucbucÉvvel
    • @Bucbuc Kiváló komment. Ott a pont, hogy Litkainak előbb át kéne mennie a teszten, hogy vehető-e komolyabban egy laposföld-hívőnél. Ilyen az amikor valaki (Litkai) egy "poénért", mint a laposföldhívőség, sutbavágja a értelmiségi(nek szánt) tisztességét illetve egy elvárható intelligencia-minimumot. Biztos jó meleg van a klímahiszterizálók meleg akoljában, de fog ő még kevésbé nevetni, amikor Orbánék megkísérlik elkölteni értelmetlenül a tervezett 50.000+ milliárd forintot klímavédelemre (vagy 1-2 billió dollárt a világ, Bill Gates-ék számolása szerint).

      Miklos MolnarMiklos MolnarÉvvel
    • @Zsolt Nagy :) Ez egy 0 előadás volt szektás 0-knak, akik többnek akarják magukat érezni. Ha fájnak a tények, az nem egy rossz jel.

      BucbucBucbucÉvvel
    • Te vagy egysejtu! Ha ennyit jott le igazi gyoker vagy! Maradj a to bi kozt es szarjal ra

      Zsolt NagyZsolt NagyÉvvel
  • Szenzációs, lehet így is! A kommentek egy elenyésző ostoba részéből azért még mindig látszik, hogy vannak olyanok, akik sikerült meggyőzni arról, hogy a klímaváltozás hit kérdése.

    Matty JKMatty JKÉvvel
  • Belpesti modoros jópofi poénok, társítva magabiztos tájékozatlansággal. Nincs új a nap alatt...

    Bendegúz NovákBendegúz NovákÉvvel
  • má meg tényleg nem menek Tenerifére zsellérnek

    Emese VeresEmese VeresÉvvel
  • Az előadás jó, némelyik kommentből látszik is, hogy miért kell ezt ennyiszer elmagyarázni...

    Nóra CsereklyeiNóra CsereklyeiÉvvel
  • Milyen nyugdíj, defocites az egész KIBASZOTT rendszer világszerte. Most 65 év lassan mindenhól a korhatárt. Lassan 75 majd 100. Már nincs nyugdíj. A sápot pedig leveszik a legnagyobb bűnözők. Még lehet ezt oldani levágni őket mint a királyokat. Valjuk be, mindegy milyen nevet adunk nekik, Bank, Politikus, Király, Császár, Terrorista, Zsold egy kutya.Ahol a lakás kifizetethetetlen az autó is mert terror hitellel megy csak mellette a fizetés romlik, a nyugdíjkorhatárt emelkedik meg a szennyezés az árak nőnek a háborúk duzzadnak. A feltaláló a bank a Politika csak a globális öngyilkosság támogatja diplomásan... Hát... NE legyél te olyan biztos benne hogy te már nem leszel ott a záró esten. Gyorsan megy ez.... Sietnek megdögleni a többit meg lökik....

    Piros AnitaPiros AnitaÉvvel
  • Egy humorista beszél arról hogy klimakatasztrófa lesz? Ebből is látszik hogy VICC az egész ..komoly és valós problémákon SOHA nem viccelődnek , Gorbacsov sem viccelt Csernobillal!

    Garázs GézaGarázs GézaÉvvel
    • @pici babu az is lehet, én sem láttam a saját szememmel

      Garázs GézaGarázs GézaÉvvel
    • Az egész Csernobil hűhó kamu és nem létezik, mert saját szememmel nem láttam...

      pici babupici babuÉvvel
    • @Dezső Módos kevesebb utazás? mikor az EU pont erre épül hogy a pénz a munka ,az árúk szabad áramlása, én nem vagyok híve a szabadság korlátozásának ,és senki kedvéért nem fogok lemondani erről

      Garázs GézaGarázs GézaÉvvel
    • @Garázs Géza Én csak azt látom hogy egyre melegebb van és a világ hőmérséklete emelkedik. Nem ugyanaz az éghajlatot élem át és látom mint amit a földrajz könyvekből tanultam. Nekem ez fura. Ha ezen kevesebb hús evéssel, utazással és az étel nem kidobásával lehet segíteni akkor érdemes megtenni. Ha másért nem saját magamért. Alapból utálom a sok szemetet amit megveszünk.

      Dezső MódosDezső MódosÉvvel
    • @Dezső Módos abban hiszek amit látok, és én azt látom hogy semmi ok az aggodalomra , ez a klimahiszti egy hazugság

      Garázs GézaGarázs GézaÉvvel
  • inkább beszélnél a valós mostani problémákról,arról hogy fél Magyarország szeméttel tüzel és a nemzetiség a lopott kábelről leégeti a PVC szigetelést, mindkettő brutál sok dioxin felszabadulással jár a tökéletlen égés miatt, á az csak rákot okoz , de arról NE beszéljünk , inkább beszélünk egyáltalán nem ártalmas CO2 semlegesgáz jövőbeni viselkedéséről?

    Garázs GézaGarázs GézaÉvvel
    • @timi0307 nincs bizonyítva hogy a CO2 bárilyen katasztrófát is tudna okozni , fikció az egész

      Garázs GézaGarázs GézaÉvvel
    • én nem tudom milyen kémia könyvből vagy vegyész szakfolyóiratból szeded ezt, hogy a CO2 nem ártalmas - lassan már gyógyító erejű is lesz, nem? -, de ettől függetlenül az általad említett dolgok is borzasztóan károsak és szomorúak és nem arról szól a videó, hogy más aktuális problémákat el kellene bagatellizálni. Hanem kidomborít az előadó egy igencsak fajsúlyos, globális katasztrófaveszélyt, amit mi magunk kreálunk és, ha nem teszünk mi, ill. a kormányaink ellene semmit se, 5-10 év se kell hozzá és visszafordíthatatlan lesz. ami pedig a legszomorúbb, hogy a gyerekeinket, ill. a fejlődő országokat szivatjuk meg vele a leginkább.

      timi0307timi0307Évvel
  • Klimamaffia módszerei ,hogy humoristákkal vizionáltatjuk a világégést? hogy az emberek rettegjenek valamitől ami sosem jön el? a sötét középkorban ugyanezt a hazugságot tömték az emberek fejébe a papok...

    Garázs GézaGarázs GézaÉvvel
    • @pici babu látod még az lehet, azt hazudnak amit akarnak a tanárok

      Garázs GézaGarázs GézaÉvvel
    • Középkor se volt, az is csak kitaláció!

      pici babupici babuÉvvel
    • tájékozódj, mielőtt baromságokat kommentelsz (protip: a blikkből és társaiból való olvasgatás/nézelődés nem minősül tájékozódásnak)

      timi0307timi0307Évvel
  • a Litkait is lefizették ,hogy ezt a hazugságot fújja?

    Garázs GézaGarázs GézaÉvvel
    • @Garázs Géza Figyelj barátom. Engem már rohadtul nem tud érdekelni a hülyeséged. Ha annyira okos lennél nem ilyen ezer sebből vérző látszat érvekkel jönnél. Gondolj azt amit akarsz, szíved joga. De kérlek, legalább másokat ne hülyíts. További gyönyörű, tartalmas, de legfőlépp rövid életet kívánok!

      FecasynFecasyn4 hónapja
    • @Fecasyn átlag ? hhonnan tudod hol van az átlag? fel van neked írva 50évre visdzamenőleg? nalátod

      Garázs GézaGarázs Géza4 hónapja
    • @Garázs Géza nem véletlen hívják rekordnak. Az hogy akkor, egy nap sokkal melegebb volt, nem azt jelenti hogy az volt az átlag.

      FecasynFecasyn4 hónapja
    • @Fecasyn az hogy neked meleged van nyáron az nem jelenti hogy klimaváltozás van!

      Garázs GézaGarázs Géza4 hónapja
    • @Fecasyn baromság , nézd meg a MET .hu oldalát , 1907ben tegnap rekord meleg volt 23fok , szóval ugyanaz a klima most is

      Garázs GézaGarázs Géza4 hónapja
  • Köszönöm Gergő . Intelligens és kreatív előadás volt.

    rudolf kissrudolf kissÉvvel
  • Komolytalan a felvetes ahol okolabnyomunk csokkenteae a cel, ahol nincs globalis szuletesszabalyozas.. Amennyivel csokkentjuk okolabnyomunk annak 10szeresevel novekszik a letszamunk...

    AfterenterAfterenterÉvvel
  • "Mit csinálnál Tenerifén? Ott is zsellérkednék egyet" 😆 és mindezt Tenerifén élőként hallgani... 😅🇮🇨🇪🇸

    Farkas MarcellFarkas MarcellÉvvel
    • De jó neked!😃

      RiditaRiditaÉvvel
  • minden elismeresem, oszinten.... szuper vagy, Gergely!!!!

    Bellovics ZsoltBellovics ZsoltÉvvel
    • Inkább demagóg és egyszerű, de hát ez kell ide.

      BucbucBucbucÉvvel
  • hm.. a talaj rohamosan romlik az egész medencében amióta nincsenek árvízek.. ennél tudom hogy okosabb a mélyen tisztelt fellépő.. tedexet tettek az italaba bizto s:D magyarorszag am kontinentalis eghajlat, kiszaradni fog inkabb :) földrajuzos csajom mondta még anno..

    Ákos LehoczkiÁkos LehoczkiÉvvel
  • "A klímaváltozás tény..." f...sza. Itt akkor álljunk is meg a gondolkodásban, ugye? Azzal ne is foglalkozzunk, hogy mi okozza? Nehogy megvizsgáljuk, hogy hátha semmi? Lehetséges, hogy az embernek kutyára semmi köze nincs hozzá? Lehetséges, hogy az egész évmilliókon át periodikusan ismétlődő dolog? Á ne is foglalkozzunk vele! Lényeg, hogy igazunk van és kész! :D Valóban: a tudatlanság komoly probléma... a klímaváltozás hívőknél is... Nekik sem ártana a saját szintjükön megállni és feltenni a szemellenzőt, hanem kicsit jobban tájékozódni és meghallgatni más érveket is!

    Balogh Zsolt (Zsoca)Balogh Zsolt (Zsoca)Évvel
    • @Soma Jeviczki a tudós is dolgozik valakinek ,azt fújja amit a munkaadója diktál , pénzért rengeteg tudós hazudna..

      Garázs GézaGarázs GézaÉvvel
    • @Soma Jeviczki nem nagyon értetted, amit írtam, de sebaj. :D

      Balogh Zsolt (Zsoca)Balogh Zsolt (Zsoca)Évvel
    • Hogyne foglalkoznánk vele, mi okozza? Mi az, hogy nem vizsgáljuk, tanulmányozzuk, mi okozza? Tudósok tízezrei, emberek százezrei dolgoznak nap mint nap aktívan, hogy megoldásokat és kiváltó okokat keressenek.

      Soma JeviczkiSoma JeviczkiÉvvel
  • Kedves Gergő! Egy nagyon fontos dolgot nem említettél, ami a magyar lakosságot nagyon fogja érinteni a klímaváltozás miatt! Nevezetesen, hogy az alkohol előállításához növények kellenek, amellyeket megerjesztünk és ha változik a hőmérséklet, akkor kevesebb olyan növény lesz, amiből alkoholt tudunk előállítani! Tehát nőni fog az alkohol ára!!! Jézus, Atyaúristen!

    wolf7511wolf7511Évvel
  • Tudják mi lenne a legeslegfontosabb? Nem teleszülni a bolygót például!!! :D A videó amúgy jó.

    Abel MihalikAbel MihalikÉvvel
  • Zseniális :)

    MrBloodbunnyMrBloodbunnyÉvvel
  • Csak csendben jegyzem meg, hogy ennek a kis szösszenetnek a leforgatása, megtekintése elég komolyan hozzájárul a klímaváltozáshoz. Nem kevés áramot használtak el a készítők, és Mi sem azért, hogy egy propagandaműsort meghallgassunk. Az már csak hab a tortán, hogy olyan emberek okítanak minket, akik nálunk sokkal több pénzt szórnak el mindenféle felesleges dologra, így sokkal több szemetet is generálnak.

    Herman RóbertHerman RóbertÉvvel
  • 417kilóméternyi félcső, aminek örülhetnek a deszkások :D

    Gabor LeebGabor LeebÉvvel
  • A leirás alapján aktivista "ogász" aki tudja hogy a hidrofluorcarbon az ózonlyukat nem károsícsa. Nyílván nonprofit a félóra prezenteciót - áram-energia-számítógép-internet- használat összerakni "nem pazarlás" lobogója alatt.

    Zoltan VargaZoltan VargaÉvvel
  • Az 1976 ban született Dr Litkai nem emlékezhet arra , hogy a hetvenes években a rohamosan bekövetkező és elkerülhetetlen jégkorszakkal ijezgettek minket .A jogászoknak meg biztosan elfelejtték tanítani , ha elhagyják a páját attól még nem válnak más területen szakértővé bármijen szépen tudnak lukat beszélni a hasunkba .

    Peter NagyPeter NagyÉvvel
    • Ha egyfajta ciklikusságra gondolsz, akkor is vannak dolgok, ami biztos hogy a kipusztulásunk felé való lépés, amin lehet változtatni.

      Kicsinko07Kicsinko07Évvel
    • @Gabor Leeb Kimaradt a "páját".

      Limpi43Limpi43Évvel
    • Jogászt becsmérelni olyan szavakkal, mint "ijezgettek" vagy "bármijen" azért óriási öngól.

      Gabor LeebGabor LeebÉvvel
  • Iszonyú kín volt végignézni ezt a mélyen ostoba, humortalan, dilettáns szócséplős prezentációt. Litkait mindig kerültem (merthogy például nem vicces), és most kaptam egy újabb erős adalékot miért ignorálom őt. És ugyan bár szép a megtekintésszám magyar nyelvű videónál pár nap alatt, az azért biztos kijelenthető, hogy a magyar nép nem e videó alapján fog tájékozódni meg nézetet váltani. Legyünk már tisztában, hogy a klímaszkeptikusok NEM a klímaváltozást tagadják, amire Litkai az egész erölködését felfűzi. Még azon is túl lehet lépni (mert nagy a konszenzus benne), hogy felmelegedés évei vannak van, nem lehűlésé. Ami a klímaszkeptikusok problémája az az: (0) Klímavédelem és környezetvédelem az két különböző topik megközelítésben és tárgyalásban. "Hűtőgépet vinni az erdőbe" a klímaszkeptikus sem ajánlja. Hagyjuk már a hülyeséget! (1) Attól, hogy a CO2 koncentráció (durván) nő a légkörben, egyáltalán nem biztos, hogy nő vele az (össz)üvegházhatás, hiába üvegházgáz a CO2, vagy a durvább metán (például mert maximált az üvegházhatás). Továbbá ebből kifolyólag egyáltalán nem biztos, hogy a CO2(-ekvivalens) koncentráció növekedés generálja a magasabb globális földfelszíni hőmérsékletet. Minden ellenkező híreszteléssel szemben nincs validált/elfogadott klímamodell az implikációra, sőt éppenhogy egy evvel ellenkező (nem validált) klímamodell létezik csak, a magyar dr. Miskolczi Ferenc légkörfizikus jóvoltából. (2) Ha nincs direkt összefüggés a három tényező között (co2-üvegházhatás-földfelszíni hőmérséklet), akkor az antropogén CO2 kibocsátás problématikája is teljesen más kontextusba kerül. (3) Nagyságrendileg 1 trillió euró elégetéséről beszélünk a klímavédelem jelszavával (opcionálisan egy kis zöld diktatúrával megspékelve), Litkai által is hiszterizált közvélemény szeme láttára. Egy olyan témában, amiben "mindössze" csak a megbízható tudományos alapok hiányoznak. Ismétlem, nem azt mondom, hogy nincs összefüggés a fenti három dolog között, hanem csak azt, hogy nincs validált/elfogadott modell, az emberiség és tudománya még nem ért el idáig. És emiatt a tervezett 1 trillió euró költése (gimnáziumi tudással is) tudhatóan vaktában lövöldözés. (4) Vegyük már észre, hogy a Fideszes Orbán és Fideszes Áder is tök különböző nézetet vall a témában (ha valaki picit benéz a sorok mögé). Annyira nem triviális tehát az amin Litkai a videóban jópofizik.

    tnsnamesoralongtnsnamesoralongÉvvel
    • "Csak" egy billió euró, Bill Gateséknél 1.8 billió dollár a kalkuláció a következő 10 évre.

      tnsnamesoralongtnsnamesoralongÉvvel
  • Az éghajlatváltozás "Több milliárd dolláros világméretű ipar. Fanatikus iparosodásgátló környezetvédők által létrehozott tudománytalanság." Patrick Moore, a Greenpeace volt tagja, aki később a szervezet kritikusává vált; Richard Lindzen, a Massachusetts Technológiai Intézet meteorológiai professzora; Patrick Michaels, a Virginiai Egyetem környezettudományi kutatóprofesszora; Nigel Calder, az New Scientist szerkesztője 1962 és 1966 között; John Christy, az Alabama Egyetem Földrendszer Tudományos Központjának professzora és igazgatója; Paul Reiter a Pasteur Intézetből; Nigel Lawson, Carl Wunsch-szal, a Massachusetts Technológiai Intézet óceánföldrajzi professzora ***

    Last HippieLast HippieÉvvel
  • Nagyon alacsony színvonalú előadás volt. Felkészületlenség jellemezte.

    Attila KovácsAttila KovácsÉvvel
    • @Alternatív gazdaság Ugyan nem nekem tetted fel a kérdést, de megkísérlek válaszolni. Ilyesféle YT-videót csak az Ürge-Vorsatz Diána- meg Hetesi Zsolt-félékhez csatlakozó klímahiszterizálók (mint most Litkai Gergely) csinálnak. Nevüket, szerzett címeiket, poziciójukat (pl.:Al Gore) teszik mögé. Prezentációjukba bele tesznek egy-egy ábrát (mint most Litkai is a CO2-felfutásról), majd evvel a tudományos megalapozottság látszatát keltve, a hallgatóság érzelmeire próbálnak hatni ("jegesmedve-effektus"), a szavak csűrésével-csavarásával, megnyerőnek szánt előadókészséggel, humorizálással. Sajnos a téma egyrészt nagyon komoly, másrészt nagyon nehéz. Nem nagyon lehet 10-20 perc vicceskedéssel korrekten bemutatni, a FB/YT-tömeg nem vevő az igazságra csak a szívének/prekoncepciójának kedvesnek tűnő tálalásra. Ezért én nem ajánlanék videót, pedig van fenn a YT-on rendesen korrekt videó bőséggel. Nem adok linkeket, mert a közösségi oldalak törlik az ilyen jellegű kommenteket (de a Google könnyen kiadja őket érdeklődés esetén): * Van egy kiváló 30 oldalas, friss (2019-06-24), tudományos igényű, magyar nyelvű összefoglalása a klímaszkepticizmusnak: Király József: Klíma rögeszme (pdf-doksi, nem triviális olvasmány, kell az agysejteknek értelmezni hozzá rendesen) * Van egy kiváló 39 oldalas, szintén friss (2019-09-24), nagyobb kitekintésű, közérthető prezentáció, Héjjas Istvántól (bár értelmezése szellemi erőfeszítést igényel ezúttal is) * Szarka László Csaba MTA-rendes tag akadémikus szintén pár hete adott közre székfoglalója kapcsán egy 40-oldalas magyar nyelvű prezentációt, 2019-09-17-n (elérhető hozzá videó is). Ez tudományos igénnyel, teljes kontextusban tárgyalja a témát. Ez a legnehezebben emészthető verzió. A fenti három cuccban közös, hogy a bennük felvetett problémákat sokan és sok helyen felvetették a világban, de a klímahiszterizálók tendenciózusan elhallgatják, meg sem kísérlik megválaszolni, csak a saját hiszterizáló nótájukat fújják.

      tnsnamesoralongtnsnamesoralongÉvvel
    • Tudnál említeni amit érdemes megnézni?

      Alternatív gazdaságAlternatív gazdaságÉvvel
  • Talán jobb lenne ha a Dubai mesterséséges luxus szigetekről, vagy a sivatagban megalkotott fedett sípályákról, az USA és Kína CO2 kibocsájtásáról, a luxus /3000-4000/ főt befogadó kirándulóhajók, a zöldrendszámú BMW, VOLVO, AUDI stb. full extrás "környezetbarát" 4-6000 kbcm autóikról szólna a HumorHarold műsora.Biztos megnézte, hogy közönsége tömögközlekedéssel,vagy esetleg gyalog jött el a bulira, így jogosan vette fel ezt a témát. Itt és mindíg az egyszerű emberek joláis és gondolkodás nélküli birka effektusáról van szó, megvezetve bármit elhisznek.Spórolj és fizess, hogy a gazdagok jó tudjanak élni.

    Sándor MagyarSándor MagyarÉvvel
    • Sándor Magyar Mindenki elkoveto es nem egymasra mutogassunk mar. Amerika lakossaga, sokat tesz es tett a kornyezetert. El kell kezdeni tudatosan elni, mindegy, hogy a szomszed teszi, vagy nem teszi. Lelkiismeretunkre kell bizni, hogy tettem valamit, vagy sem. Ez egy lassu folyamat lesz, megtanulni.

      Julia SimonneJulia SimonneÉvvel
    • 9.15-nél erről beszél

      Csaba EgyedCsaba EgyedÉvvel
    • Ha már Kína CO2 kibocsátásáról ejtettél szót és ha már Mi az EU-ban élünk, szeretném megkérdezni, hogy a kb. 740millió európai, amikor tartós fogyasztási cikket vásárol, azt hol gyártják? Hogy Kína nagy szennyező, azt magunknak, a fejlett nyugat fogyasztásának is köszönhetjük a termékek vásárlásával, cserélgetésével plusz a szar-gagyi kütyük, kvázi ipari hulladékok megvételével.

      KiaKKKiaKKÉvvel
  • Isten és a science magazinba való publikálás.. Hát igen, tisztán látszik,hogy a tudomány lett az új vallás. Végül is mindent elhiszünk amit a "tudósok" mondanak. Ennyi erővel hihetünk Istennek is! Annyira nagy a tudomány,hogy a rákos megbetegedések és minden más megbetegedés több száz szorosára nőtt. Ez ám a tudomány kérem! De higgyetek csak ennek ;)

    Gergő MolnárGergő MolnárÉvvel
    • A rákos megbetegedések legnagyobb rizikó faktora az életkor. Régen kevesebb rákos megbetegedés volt, mert az emberek nem éltek ennyi ideig. Nagyon sok megbetegedés kezelhető. Én életben vagyok a tudománynak hála... Elég nehéz nem hinni benne, ha az ember választhat hogy megdöglik vagy él...

      Dezső MódosDezső MódosÉvvel
    • @Garázs Géza A szűrés nem megelőzés, hanem korai diagnózis. Megelőzés lenne a napozás visszafogása (bár lehet ez inkább esélyjavítás). Ha időben észreveszik (szűrés vagy önvizsgálat során), 90%-ban gyógyítható. A melanoma meg zömében 40-50 éves korban jellemző. Na nem akarok Veled vitatkozni, nem vagyok a téma szakértője, csak belefutottam pár statisztikába ezzel kapcsolatban, családi érintettség kapcsán.

      Lerin GintoricLerin GintoricÉvvel
    • @Lerin Gintoric gyógyítható? a Melanóma brutál agresszív rák , kizárólag a megelőző szűréssel van esélyed, és rosszul tudod , mert a bőrrák lesz a jövő 30éves generációjának a vezető problémája lesz

      Garázs GézaGarázs GézaÉvvel
    • @Garázs Géza Azért tegyük hozzá, hogy a bőrrák a legjobb valószínűséggel gyógyítható a rákok között. Valamint a 50 év alatti rákos megbetegedés még mindig kis százalék.

      Lerin GintoricLerin GintoricÉvvel
    • @Lerin Gintoric pont nem , ma már 30évesen is rengetegen kapnak bőrrákot ...

      Garázs GézaGarázs GézaÉvvel
  • Ebből az előadásból szépen látszik, hogy egy értelmes tanult ember sokkal többet el tud érni normális hangnemen. Mindent következetesen példákkal szemléltette az előadást és leköti a figyelmet. Így lehet megoldást találni a problémákra nem mint a kis hisztis svéd picsa akit a média maffia terjeszt mint a kolerát. Róla nem feltételezem, hogy az életvitelével bármivel hozzásegít a klímaváltozás visszaszorításához ellenben a mostani előadóval aki hitelesen tudja átadni az információt.

    MrGAdamMrGAdamÉvvel
    • Garázs Géza Gondolom jokat szorakozik, ha az dedunokai ivovizert all majd sorba, de mem szamit, on mar akkor ugysem el. Ugye?

      Julia SimonneJulia SimonneÉvvel
    • egy Jogász ,aki humorista , de ezek szerint Meteorológus is ? vagy mégsincs Meteorológus végzettsége? én sem tartok Mérnökként előadást a sebészeti technikákról ,mert fingom sincs hozzá, egy okos ember beismeri mihez nem ért ,és befogja a száját ha komoly dolgokról van szó, ebből is látszik hogy ez a téma egy VICC!

      Garázs GézaGarázs GézaÉvvel
    • ha nem megy erőszakkal,inkább humorral mossák át a nép agyát ugye? a Hazugság mindíg az marad

      Garázs GézaGarázs GézaÉvvel
    • Szerintem téves informacióid vannak. Greta Thurnberg, gondolom ő róla próbálták trágár szavakkal beszélni, minden itt elhangzott javasolt változtatást már alkalmaz. Tehát ő az életvitelével és a megszólalásaival is pont hogy hozzásegít a klímaváltozás visszaszorításához. Vegán (a legkisebb széndioxid es methán kibocsátással járó étrend, igen még akkor is ha néha olyan "luxuscikkeket" is fogyasztasz mint az avocado vagy a banán!), elektromos autóval vagy vonattal közlekedik a családja, nem repül (legutóbb például vitorlás hajóval kelt át az Atlanti óceánon), nem vesz új dolgokat (használt ruha, használt bútorok, használt konyhai és háztartási eszközök, használt telefonok). Persze ő se csinál mindig mindent tökéletesen, biztos volt, hogy az egyetlen lehetősége, hogy eljusson A-ból B-be egy dízel autó volt, de a mindennapi életvitelekor megspórolt szendiokszidhoz képest, eltörpülnek az alkalmak amikor nem tudott az elveihez ragaszkodni. És ez kéne nekünk is a cél legyen, nem avval van a baj, ha egyszer valahol egy műanyag szívószálat használsz, hanem ha nem viszed a vászon vagy papír zsákokat el a mindennapi vásárláshoz magaddal. Nem avval van a baj, hogy veszel egy egzotikus gyümölcsöt havonta egyszer, hanem ha minden nap (marha)húst eszel. Nem kell kedveled őt, nem kell egyet érteni mindennel amit mond, nem kell ugyanúgy élned mint ő, ezt senki sem kéri tőled, csak annyit szeretnék, hogy ne csak a gyűlölködő cikkekből és riportokból informálódj azokról az emberekről akiket utána elmondasz mindennek a youtube-on, hanem mondjuk nézz meg egy interjút vele, amivel maga beszél az életviteléről.

      Luca JázminLuca JázminÉvvel
  • "kovalens kötés tagadók" :DDD

    w0lf Universew0lf UniverseÉvvel
    • Mondjuk nekem egy tanár sem tudta érthetően elmagyarázni mi a különbség az ionos és a kovalens kötés között. Ez van x és y elem között és kész, be kell magolni.

      hajdinahajdina8 hónapja
    • Itt nyeltem félre és onnantól sírva nevettem.

      Marta IrenMarta IrenÉvvel
  • Köszönjük Gergely! Egy eszméletlen fontos téma, remek humorba csomagolva.

    Marton HavasMarton HavasÉvvel
  • Az emberi élet véges. A világ is véges. Ezt mi emberek nagyon jól tudjuk.

    Ubul861Ubul861Évvel
  • 5:25-től

    Criss GyöreCriss GyöreÉvvel
  • Taps!

    Boy MasonBoy MasonÉvvel
  • 💜

    arisaabukara9arisaabukara9Évvel
  • Szerintem itt a klímaváltozás, mint jelenség, és az ember által okozott klímaváltozás összemosódik. Pedig ugye még az is kérdés, hogy ha megfelelően hosszú időtávot veszünk alapul, amit megbízható mérési adatok hiányában nem tudunk megtenni, akkor kiderülne-e egyáltalán, hogy a feltételezett "átlag hőmérséklethez" képesti mostani eltérések véletlenszerűek-e vagy sem. Gondolom abban egyetértünk, hogy 10-20 vagy akár 100 év a Föld története szempontjából nem bír túlzottan nagy jelentőséggel. És hogy az emberi beavatkozás, mint kiváltó ok, az előadó szerint is hit kérdése, ebben hinni lassan jobb lesz, mint Istenben. Oké. Az ember okozta klímaváltozást kritika nélkül! elfogadó tudósok jellemzően a klímakutatók. Szerintem ők ebből élnek, úgyhogy soha nem fogják elismeri, hogy amivel foglalkoznak az nincs. Nem is várom el tőlük, mint ahogy az Isten gondolatából jól meg élő egyházaktól és tudós teológusoktól sem várom el, hogy egyszer és mindenkorra kijelentsék, hogy márpedig isten nincs és nem is volt, s amit eddig tettek egyszerű népboldogítás vagy néphülyítés volt.

    Somodi PeterSomodi PeterÉvvel
  • Mindig is változott a klíma. Itt valaha a Pannon tenger volt. Tőlünk függetlenül is végbe mennek a dolgok. Magyarország területe csupán 1%-a Európának, s a világról nem is beszéltem. Ráadásul ma már sokkal több az erdőnk mert pl a XX.században a TBC magyar betegség volt. A tudománnyal jössz és az atombomba meg a kipufogó gázok??? Meg sorolhatnám napestig. Inkább kezd az USÁ-val. Meg a többi fejlett nagy országgal. Mi csepp vagyunk a tengerben. A többi meg hülyítés.

    Gábor HajnalGábor HajnalÉvvel
    • Ne told el a problémát. Litkai azért nekünk beszél, mert itt él. Az amerikaiaknak beszéljenek az ottaniak. Amerika bűne téged semmi alól nem ment fel.

      Ubul861Ubul861Évvel
  • Nincs tisztázva a kérdés:klímaváltozás vagy klíma változtatás? Ha az első akkor Nekünk is változni kell, ha a második akkor Nekünk is változni kell.

    Attila NagyAttila NagyÉvvel
  • Itt is lement egy demagóg közhelyes szar, mert fizették, ennyi! Az afrikaiak egyátalán nem hibásak azért mert 8-10 gyereket válalnak vagy többet úgy hogy még magukról sem tudnak gondoskodni, lusták és nagyon buták, nem ezért Európa a legnagyobb hibás, de szerencsére mindig is itt volt a világmegmentő USA aki rendet tesz , főleg a média irányában, mert ez az ő legnagyobb fegyvere!

    Alfonz33Alfonz33Évvel
    • @Garázs Géza Kamu. Afrika nem is létezik...

      pici babupici babuÉvvel
    • @Alfonz33 kutyát nem érdekli hogy Afrikában mi van ,nem ott lakunk

      Garázs GézaGarázs GézaÉvvel
    • @Lee Casper Sajnos hogy a globalis felmelegedes a 2. vagy a 3. legfontosabb problema, mert a nyomorban szuletett aranya a fontos, annyian szuletnek es ragadnak meg ott hogy az elgesz vilag lassan egy nyomor tanya, es ha halomra szulik a gyereket akkor ez nem fog valtozni!

      Alfonz33Alfonz33Évvel
    • @Alfonz33 Bármely co2 kibocsájtás statban afrika a sor végén kullog. Nyilván azért, mert szegények, ettől még tény, hogy a globális felmelegedéshez legkevésbe van közük. De amíg erről beszélünk, addig sem az igazi problémáról. Magyarországon nem növekszik a népesség, sőt csökkenő (!) népességszám mellett növekszik a fogyasztás évről évre, elég csak a karácsonyi időszakra gondolni, ahol vásárlási rekordok dőlnek évről évre a szeretet nevében. Abban egyetértek, hogy ez a Ted beszéd semmitmondó, demagóg és közhelyes, mivelhogy meg sem említi a probléma gyökerét, a folyamatos fogyasztásra ösztönző, gazdasági növekedésen alapuló kapitalista rendszert. Nem akarok sokat ezen ugrálni, meg másra mutogatni, mert nem ez a megoldás, de ha már ez a divat akkor ott van Kína, 1 milliárd ember, tényleg a szennyezés koronázatlan királyai, ellenben afrika, ahol alig fogyasztanak meg termelnek. A kettő közül az utóbbit hibáztatni inkább ideológiai, mint valós tényeken alapuló döntés.

      Lee CasperLee CasperÉvvel
    • @Lee Casper te nagyon el vagy tevedve, a 10 nem valos mert sokkal tobb a valos szam szerinted hogy vannak egy egy allamban tobb szazmillioan, friss statod nezed vagy az 5-10 evest? Svedek ? sokkal kornyezetkimelobbek mint tobb tiz nemzet! hol elsz?

      Alfonz33Alfonz33Évvel
  • Köszönöm Gergelynek. Nagyszerű összhangban van a tartalom és a stílus -igazán tanulni való. Kétszer tapsoltam is! Megsoztottam több helyen. Ez a jövő: a felelős, okos emberek építik.

    Zoltan BenczZoltan BenczÉvvel
  • Köszönöm a feltöltést! Egy remek embertől hallhattunk nem csak fontos, henem igazán aktuális témáról. Remélem minnél több emberhez eljut.

    Bence TóthBence TóthÉvvel
    • Miben remek? Merthogy humora például nincs. Előadása tele van ócska primitív lózungokkal, ami még csak nem is karcolja az igazi problémát a klímaváltozást illetően.

      Miklos MolnarMiklos MolnarÉvvel
    • 100%hazugság ,egy humorista szájából?

      Garázs GézaGarázs GézaÉvvel
    • *minél

      SeneeSeneeÉvvel
  • Eddig nagyon nem győzött meg Litkai, leginkább Bödőcs Tibort figyeltem. De ennek a műfajnak ez is a lényege. Akik meg Tibiket figyelik, hajlamosak nem figyelni mást. Ez Tetszett. A mondanivaló nagyon ott van. A vajmi kevés jó stand uposok közül kikandikal valaki, aki értelmes.

    Márton OsbáthMárton OsbáthÉvvel
  • "A laposföldhívők új követőket találtak a Glóbuszon." Ezen konkrétan percekig röhögtem.

    Béla TakácsBéla TakácsÉvvel
    • @Miklos Molnar 90Mrd csak az agyrohasztó közmédia fenntartására megy el évente btw.

      G. K.G. K.Évvel
    • ​@Béla Takács * Bocs, de ki beszélt itt Pesti srácokról, meg Steffkáról? Én nem csak te. * Ráadásul én ontopik konkrétumokat írtam ("összemosás" illetve "MTA"), te meg csak vegytisztán személyeskedtél Steffkát illetően. * Aztán arról nem is beszélve, hogy nem azt kell nézni milyen pártszínű az információforrás, hanem, hogy mennyire helyes. Értem én, hogy adott esetben más témákban hitelességét vesztett médium a Pesti srácok, de adott esetben tudhatnak igazat mondani. Ráadásul Litkai bizonyíthatóan féligazságokkal operált e prezentációjában (CO2-megfutás grafikonja), de valós klímarealista problémákat már nem tette mellé, miközben csomó IPCC-inkorrektségről meg "elfelejtett" beszélni (felkészületlenségből és/vagy tisztességtelenségből eredően). Egész világ lázban ég a klímaváltozást illetően, ami által érintett problémákat nem fogja megoldani az, hogy "rossz hűtőgépeket ne tegyük ki az erdő szélére". Ez poénnak qrva gyenge, pont ahogy a laposföld-hívőséggel való szemét analógia. * De ha további szempontot akarnál, akkor érdemes elgondolkodni Orbán Viktor minapi 50.200 milliárd forintos klímavédelmi tervén (az ugyanúgy klímahiszterikus HVG publikálta). Nem tudom vágod-e kapásból mennyi pénz ez?! 2.5 év teljes magyar költségvetési kiadási oldal (ha semmi másra nem költünk). Szerinted van annyi tekernivaló a humánszférán (egészségügy,kultúra,oktatás,nyugdíj), hogy ez kipréselhető legyen belőle? Lenne értelme? Lenne érdemi (nagyságrendbeli) haszna? Értem én azt is, hogy esetleg neked ez okés, de fogadd el, hogy sokan tiltakoznak ellene.

      Miklos MolnarMiklos MolnarÉvvel
    • Miklos Molnar tessék a propagandát Pesti Srácokra hagyni. Inkább Littkai, mint egy vén hülye Steffka... bocs.

      Béla TakácsBéla TakácsÉvvel
    • Pedig annyira nem vicces, sőt nagyon szomorú. Egyrészt, hogy van sőt terjed a laposföldhívőség, másrészt, hogy olyan primitív tudatlanok mint Litkai Gergely is összemossák a klímarealistákat a laposföld-hívőkkel. Nézzétek már meg hány laposföldhívő tudós van az MTA-ban, majd utána, hogy hány klímarealista!

      Miklos MolnarMiklos MolnarÉvvel
    • Én azóta is....:-)))

      Imre VíghImre VíghÉvvel
  • Hogy merészeltek nem hinni a megvett zsidó tudósaim kutatásaiban meg a neoliberális a̶g̶y̶m̶o̶s̶á̶s̶o̶m̶b̶a̶n̶ médiában ? Gergely helyett Grétát kell küldeni következőre, be kell vetni a nehézfegyverzetet

    Supreme MonkaSupreme MonkaÉvvel
    • @István Szűcs nem tudod az ironmant ,baginacsa nem az

      Egy részt Màs résztEgy részt Màs résztÉvvel
  • Szuper előadás!

    Béla SzabóBéla SzabóÉvvel
  • 👏👏

    Dzsenifer Hortobágyiné PolákDzsenifer Hortobágyiné PolákÉvvel